envelope confware@akademiai.hu phone +3620 349 0827

A ConfWare szolgáltatás

Üdvözlöm szolgáltatásunk honlapján!


Minden bizonnyal érdeklődik a
rendezvényszervezés / konferenciaszervezés iránt, amennyiben ezeket a sorokat olvassa. Nekünk ez az érdeklődésünk, helyesebben szenvedélyünk már 16 éve tart, akkor készítettük az első online regisztrációs rendszert egy konferenciához. Az egyedi rendszerfejlesztésből hamar szolgáltatás lett, amivel azóta túl vagyunk több mint 400 hazai és nemzetközi konferencián, ahol a szervezésben a ConfWare online rendszer segítette a szervezőket. Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy az akkori álomból sikertörténet lett.

Az egész rendezvényszervező szakma gyakorlatilag hajótörést szenvedett a vírushelyzet miatt, a túléléshez új alapokra kellett helyezni olyan dolgokat, amiket örökre változatlannak hittünk. Az új helyzethez alkalmazkodva mi is igyekszünk az online világ felé mozduló környezetben a szoftverünket alkalmassá tenni ezekre a kihívásokra, hogy továbbra is segíthessük általa a rendezvények, konferenciák szervezését. A szakma élni akar és most az online megoldások biztosítják a túlélést.

Nézzen körül és amennyiben alkalmasnak látja a szolgáltatást saját rendezvénye(i) menedzselésére, lépjen kapcsolatba velünk, hogy pontos igényei ismeretében tudjunk egy testreszabott megoldási javaslatot adni az Ön számára.

Hasznos és eredményes böngészést kívánok!

Molnár István
cégtulajdonos és ügyvezető, a ConfWare szoftver és szolgáltatás megálmodója
MOLCOMP SYSTEM Kft.

Milyen tulajdonságok teszik a ConfWare online szolgáltatást a legjobb választássá?

Magas komplexitású konferenciaszervező szoftver.

A ConfWare online elegendő eszközt tartalmaz bármilyen kaliberű konferenciához. Az online regisztrációs és a marketing-kommunikációs folyamatokon túl az előadás-kezelésen és peer-to-peer előadás bírálaton át a kártyás fizetésig és az online számlázásig. Legutóbbi bővítésünk a virtuális szekciók modul, de ezen túl még sok minden más nem is lett megemlítve. Őszintén szólva nem látunk Magyarországon hasonló komplexitású, önállóan, bárki által használható konferenciaszervező szoftveralkalmazást. Moduláris felépítésével és az adott konferenciára történő teljes értékű finomhangolás lehetőségével tökéletes eszköz kezdő konferenciaszervezőknek és szakértőknek egyaránt.

FEDEZZE FEL AZ ÖSSZES FUNKCIÓT!

Versenyképes árképzés.

A ConfWare online egy rendszerben adja az összes szoftveresen megoldható szervezési eszközt Önnek, így a munkaigény és az adminisztráció drasztikusan lecsökken. Vannak a weben fellelhető különálló ingyenes megoldások például az előadás kezelésre, de ez esetben a szerzőnek két helyen kellene regisztrálnia, míg a szervezők adminisztrációs terhei is erősen megnövekednének a két rendszer közti egyeztetések miatt. Az egyedi igények megoldására sem lehet az ilyen ingyenes alkalmazások esetében számítani. A ConfWare online legalább háromszoros megtérülést hoz a szervezők számára a szervezési folyamatban rugalmassága, funkciógazdagsága és beépített automatizmusai által.

VÁLTOZATOK ÉS DÍJAK

Automatizálható feladatok.

Sok, egyébként unalmas és munkaigényes feladat automatizált a szoftver segítségével. Ilyen kártyás fizetések rendszerbe rögzítése, e-számla használata esetén a számlakiállítás és számlaküldés, utalásos fizetés megérkezésének berögzítésekor, illetve előadások bejelentésekor az automatikus visszaigazoló e-mail kiküldése. Ön csak foglalkozzon a cégstratégiával, a monoton adminisztratív munkát bízza a robotpilótára, mert az erre van kiképezve. A nap 24 órájában folyamatosan dolgozik, begyűjti a jelentkezéseket, előadás bejelentéseket, szállásfoglalásokat, közben díjbekérőt készít, banki felületre irányít, számlaadatokat küld a webes számlázónak, visszaigazolja a tranzakciókat, lezárja a megtelt szállodafoglalást... Volt valaha ilyen hatékony munkatársa?

PRÓBÁLJA KI INGYENESEN!

Extrém testreszabhatóság.

A ConfWare online rendszerben minden funkciót sok paraméter szerint állíthat be. Ilyen lehetőség például a bizonyos mezők megjelenítése illetve elrejtése az űrlapokon, ilyen a résztvevői kategóriákhoz külön külön rendelhető nyelv, pénznem és szolgáltatásválaszték, ilyen a szállásfoglalás modulban a szobatípusonként beállítható foglalási időintervallum, napi ár vagy deposit beállítás, a szobamegosztási lehetőség és a kontingens kezelés. Az előadás bejelentés és bírálat is sok szempont figyelembevétele alapján állítható össze. De ezek csak kiragadott példák, ennél sokkal több testreszabási lehetőséget tartalmaz a rendszer.

KÉRJEN EGYEDI ÁRAJÁNLATOT!

Web alapú marketing és kommunikáció.

A szoftver segítségével intenzív kapcsolattartás valósítható meg a potenciális illetve a tényleges jelentkezőkkel, minimális idő és energia ráfordítással. Küldje ki konferencia meghívóit valamint kommunikáljon jelentkezőivel személyre szóló automatizált illetve ütemezett elektronikus körlevelekkel. Automatizált elektronikus levélküldés történik a jelentkezői tranzakciók nyugtázására (fizetések, előadás bejelentés stb.). Időszakos körlevelek küldhetők ki figyelemfelhívó illetve tájékoztató funkcióval különböző célcsoportoknak (fizetési hátralékosok, befejezetlen regisztrációval állók, előadók stb.). Az előadások bírálata után a szerzők kiértesíthetők az bírálat eredményéről személyre szóló és az előadás adatait is tartalmazó körlevélben. Ezekkel a megoldásokkal megszólítottak jelentkezési hajlandósága, illetve a résztvevők elégedettsége drámai módon javulni fog.

Valós idejű és szegmentálható listák, kimutatások.

A rendszerben minden lista sok szempont szerint szűrhető és rendezhető, így sokoldalú kimutatások készíthetők ezekből a szakmai szervezők részére. Minden lista MS Excelbe exportálható és letölthető, majd abban megformázható. A legfontosabb listák a résztvevőlista,a kísérők listája, az előadáslista, a szállásfoglalási lista, a társasági programokra jelentkezettek listája, az étkezési és a transzfer lista, valamint a fizetési lista. A központosított adatbázisok minden hozzáférő számára lehetővé teszik ugyanazon adatok elérését és ez kiküszöböli a téves információkat. A különböző feladatok felelősei gyorsan értesülnek az adatbázis bármilyen változásáról. A szervezésben érdekelt különböző csoportok dokumentumokhoz való hozzáférése vagy listák lehívása jelentések elkészítéséhez is gyorsabbá és egyszerűbbé válik, mivel minden csapatrész ugyanabból a központi adatbázisból dolgozik.

Kiknek ajánljuk a szolgáltatást?

Professzionális konferenciaszervezőknek

Professional Congress Organiser (PCO) vállalkozások profitálhatnak belőle a legtöbbet, folyamatos használat esetén komoly díjkedvezménnyel

Szakmai és céges konferenciákhoz

Szakmai és céges konferenciák szervezői, akik előnyös csomagajánlattal használhatják. Számukra önálló termékké alakítása folyamatban

Tudományos és szakmai szervezeteknek

Tudományos és szakmai szervezetek, melyek a rendszer segítségével önállóan is könnyen boldogulnak a szervezéssel. Kedvezményes díjat biztosítunk

Konferencia és rendezvény helyszíngazdáknak

Konferencia helyszíngazdák, akik ezáltal képesek lehetnek kisebb rendezvények, konferenciák önálló megszervezésére. Részükre is kedvezményes díjat biztosítunk.

Milyen szolgáltatáscsomagok közül választhat?

A szoftver moduláris felépítése lehetővé teszi, hogy a különböző feladatokra különböző komplexitású és díjazású csomagokat kínálhassunk ügyfeleinknek.

ConfWare online Standard

Céges rendezvény, szakmai konferencia, szeminárium, workshop

ConfWare online Pro

Céges rendezvény, szakmai konferencia, szeminárium, workshop + e-számla,
kártyás fizetés

ConfWare online Scientific

Tudományos szimpózium, konferencia, kongresszus

ConfWare online Premium

Tudományos szimpózium, konferencia, kongresszus
+ az összes további funkció

ConfWare online integrációk

VALAMINT SZÁMLÁZÁSI ADATOK ÁTADÁSA KÜLSŐ ÜGYVITELI RENDSZEREK FELÉ

Miért a ConfWare online?

Ezt nem tudnánk ügyfeleinknél jobban elmondani...

Együttműködésünkkel elégedettek vagyunk, igyekeznek időről-időre felmerülő fejlesztési igényeinket a ConfWare lehetőségei szerint megvalósítani. Bármilyen kérdésünk, kérésünk van, mindig elérhetőek.

Sári Erna

üzletágvezető

Szeretnénk kifejezni elégedettségünket. A ConfWare rendszer a magyar piacon egyedülálló, komplex funkcióival a szervezés közben felmerülő adminisztrációs munka terheinek jelentős részét leveszi a vállunkról.

Székely Andrea

üzletágvezető

A ConfWare online rendszer jelentős élőmunkát vesz le a vállunkról, ezzel időt megtakarítva és naprakész pontos nyilvántartást is lehetővé téve. Rugalmas készséges partnerünk, akit jó szívvel ajánlunk mindenkinek.

Dr. Vértessyné Dr. Ujházi Zsuzsa

ügyvezető igazgató

Nagyra értékeljük rugalmasságukat, precíz munkavégzésüket, gyors és hatékony reakciójukat az egyedi kéréseinkre. Szívesen ajánljuk a ConfWare online szolgáltatást és annak fejlesztőjét, a Molcomp System Kft-t.

Biszkup Miklós

ügyvezető igazgató